Quantcast
Channel: Debrecen hírei, debreceni hírek » Kiss Péter
Viewing all articles
Browse latest Browse all 10

Elhunyt Kiss Péter egykori kancelláriaminiszter

$
0
0

“Mély fájdalommal és megrendüléssel búcsúzunk Kiss Pétertől, volt kancelláriaminisztertől, az MSZP alapítójától, volt alelnökétől” – írták.

Kiss Péter és Gyurcsány Ferenc (Fotó: MTI)

Kiss Péter és Gyurcsány Ferenc (Fotó: MTI)

Kiss Péter 1992 óta volt országgyűlési képviselő, akkor országos listáról jutott a parlamentbe, ahogyan a 2010-es országgyűlési választásokon is. 1994-ben, 1998-ban, 2002-ben, 2006-ban és 2014-ben Budapesten, egyéni választókerületben szerzett mandátumot.

Többször volt kormánytag, először a Horn-kormány munkaügyi minisztereként, utoljára pedig a Bajnai-kabinet társadalompolitikai minisztere volt.

Gyurcsány: jó ember, tisztességes politikus volt

Jó ember, tisztességes politikus volt az 55 éves korában, hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt Kiss Péter – írta kedden a Facebook-oldalán Gyurcsány Ferenc.

A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szerint Kiss Péter derekasan küzdött. “Derekasan politikusként hazájáért és az utóbbi években önmaga egészségéért is”, ez utóbbi küzdelmet most elveszítette – fogalmazott.

A pártvezető megjegyezte azt is, hogy Kiss Péter a békét, a kompromisszumokat kereste, ebben volt a legjobb.

A DK kedden közleményben nyilvánította ki részvétét. Azt írták: “a szocialista politikusban nemcsak a korábbi minisztert, a szociális és munkaügy kiváló szakértőjét, hanem nagyszerű kollégát és demokrata politikust is búcsúztatunk”.

A DK részvétét nyilvánította a családnak, a hozzátartozóknak és a Magyar Szocialista Pártnak is.

Együtt-PM: egy jó embert vesztettünk el

Kiss Péter halálával olyan politikus távozott közülünk, aki nagy pártirányítási és kormányzati tapasztalattal bírt, és akivel remekül lehetett együtt dolgozni. Egy jó embert vesztettünk el ma, akit közülünk sokan barátként is tiszteltek. Osztozunk családja és párttársai gyászában. Őszinte részvétünk – írja közleményében az Együtt-PM.


Viewing all articles
Browse latest Browse all 10

Latest Images

Trending Articles